Magunkról

A 2014. január 1-jétől induló Új Nézőpont a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület évnegyedes online folyóirata, amely felvállalja a szabolcsi hajdúvárosok, a Hajdúkerület, a történeti Hajdú és Bihar vármegyék és megyék, valamint Debrecen múltjára vonatkozó kutatások első, teljesen elektronikus megjelenésű, különböző tudományterületeket összekapcsoló szakmai fórumának szerepét. Gazdagítani kívánja a figyelme középpontjában álló történelmi-földrajzi térről felhalmozott kultúrtörténeti ismeretanyagot, igyekszik a földrajzi értelemben vett Erdély nyugati előterét képező vidék tudományos kutatását egyfajta „interdiszciplínává” emelni, s ezért tudományágaktól függetlenül enged teret a legújabb eredményeknek.

Megteremti a Biharral, Debrecennel, Hajdúsággal foglalkozó magyarországi és határon túli kutatók számára tudományos munkáik magyar mellett román és angol nyelvű közzétételének, s ezzel széles szakmai nyilvánosság előtti szereplésnek a lehetőségét. Szerkesztőbizottságának szándéka szerint a térségi (országos) jelentőségű történések vizsgálata mellett támpontot kíván képezni a helytörténeti kutatások számára. A tudományos közvéleményt szakmai párbeszéd érdekében megszólítani igyekvő közlemények (tanulmányok, műhelymunkák, forrásközlések, adattárak) mellett, érzékelve az ismeretterjesztés jelentőségét, valamint a települési kulturális örökség ápolásának és gazdagításának fontosságát, a lokálpatriotizmus – nemcsak helyi – értékét, Honismereti írások rovatában honismeret és helytörténet témaköreiben mozgó dolgozatok számára is biztosít közlési lehetőséget. Helyet képez továbbá a szakirodalom-bírálatnak, s ezen belül is elsősorban helytörténeti kötetek kritikai értékelésének.

A folyóirat tudományos közlési elvekhez igazodva, minősített oktatók és kutatók által lektorált, támogató lektori véleménnyel rendelkező kéziratokat jelentet meg.